csütörtök, május 10, 2018

A Merkúr hatalma



 Ismét egy kis Hrabal

http://szakkonyvkeres.unas.hu
Vannak az életben nehéz helyzetek, amelyekből a legegyszerűbben lehet csak kikerülni. Hrabal születése előtt fél évvel történt a következő eset, amit Jaroslav Kladiva jegyezett le:
„Egyik vasárnap Maria hazament és bejelentette a szüleinek, hogy gyereket vár, az udvarlója viszont nem akarja feleségül venni. A hirtelen természetű Tamás nagypapa előkapta a szekrényből a puskáját, kizavarta az udvarra Mariát, ott ordítozott vele: Térdelj le, most lepuffantalak! Katerina nagymama kimerte a bablevest, utánuk ment az udvarra, s odaszólt nekik: Maradjatok  már nyugton, és gyertek enni, mert kihűl”…
Katerina nagymama ennél egyszerűbb és tökéletesebb megoldást nem is találhatott volna a kialakult helyzetre. l914 tavaszán a lánya, Maria fiút szült. Ebből a fiúból lett Bhumil Hrabal.
Följegyezték, ez március 28-án, egy szombati napon történt, éjfélkor az égbolton az uralmat a Merkúr vette át…

csütörtök, április 26, 2018

Menjen el külföldre

Képtalálat a következőre: „gyűrött bankjegy”
Fotó: nicelife.hu

                                                    





Gyűrődés                                     


Megyek valamit kifizetni, mert ugye, mindent ki kell fizetni, jól van, benyúlok a zsebembe, kiveszek egy marék gyűrött papírpénzt, ahogyan szoktam, a pénztáros asszony nagyot nyel, látom rajta, ideges, egyszer megszólal, s azt mondja, maga így tartja a pénzét a zsebében, összegyűrve, miért nem vesz egy szép tárcát magának, s tartaná abban a pénzét, kisimítva, nem tudja, hogy külföldön el sem vennék a gyűrött pénzt magától, lehet, el is zavarnák a kasszától, hogy menjen szépen haza és vasalja ki, ha egyáltalán van magának vasalója, de ha mégis kivasalja, soha ehhez a kasszához vissza ne hozza, mert akármit csinálhat a gyűrött pénzzel, látszik azon a gyűrődés, tudja, hogy milyen a gyűrődés, na, nézzen csak szét a világban, ami egyszer össze volt gyűrve, azon meglátszik a gyűrődés, legyen az egy arc, legyen az egy akármi, egy ország is lehet, vagy maga az emberi lélek, amit egyszer összegyűrtek, az össze van gyűrve, hiába tuszkolja zsebébe az összegyűrt emberi lelket, ugye, látszik rajtam az idegesség, ez is a maga gyűrött pénzétől van, hát megéri nekem ez a semmi kis pénz, hogy a tenyeremmel kivasaljam, hát tudja meg tőlem, nem éri meg, nincs az a pénz, hogy megérje, ha nem hiszi, menjen el külföldre, vegye elő a zsebéből azt a nyavalyás gyűrött pénzét, majd meglátja, mit szólnak hozzá, hát azt szólják hozzá, hogy el sem veszik, ehelyett megvetően néznek magára, s a kijáratra mutatnak, maga meg szépen kimegy onnan, ha megtalálja a forgóajtót, kint aztán tűnődhet a világ folyásán, most az egyszer elnézem magának ezt a nagy hanyagságát, mert ha nem veszem el a maga gyűrött pénzét, akkor csak a bajomat gyűjtöm meg, hogy miért nem vettem el, kevés a pénz a kasszában, ki is rúghatnak a maga pénze miatt, ugye, megértett engem, látja a gyűrött arcomat, látja a gyűrött tenyeremet, ilyen vagyok most belül is, a lelkem is ilyen, csupa gyűrődés vagyok, menjen csak el külföldre, vigyen nekik egy kis gyűrött pénzt, s ha kirúgják magát emiatt valahonnan, üljön le egy padra, s gondolja végig, amit magának mondtam, ami egyszer össze volt gyűrve, azon meglátszik a gyűrődés, legyen az egy arc, legyen az egy akármi, egy ország is lehet, vagy maga az emberi lélek.   

péntek, április 13, 2018

Mikor kell kiváltani a horgászengedélyt?



Bohumil Hrabal - Alchetron, The Free Social Encyclopedia

        Kép:Wikipédia                            Hrabal

  Eléggé hülye helyzet, hogy most épp abban a korban vagyok, mint Hrabal, aki nyolcvanhárom éves korában lépett ki egy kórház ötödik emeleti ablakából. Azért nem szeretem ezt a helyzetet, mert én is nemrég egy kórház ötödik emeleti kórtermében feküdtem, pont egy ablak alatt, félholtan, súlyos műtét után. Tudom, ebből nem következik, hogy nekem is jobb lett volna kilépni az ablakon, már csak azért sem, mert az ágyból felkelni sem tudtam volna. És különben is gyáva vagyok az ilyen végleges kilépésekhez. Még a temetéseket sem szeretem, mióta apám egy unalmas temetésen azt súgta fülembe, fiam, azért nagy túlzás, hogy ez a mi papunk minden sírhantnál azt mondja, szeretett testvérünk ezennel leszállt az élet vonatáról. Hát van az életnek vonata?

De térjek most vissza Hrabalhoz: önéletrajzi írásaiból tudjuk, ő gyermekkorában valósággal imádta a temetéseket, mindegy volt neki, kit temetnek, szerette végignézni a gyásznépet, az elhunytat szállító fényes lovakat, meghallgatta a papok búcsúztatóját, megfigyelte a sírókat és szipogókat és temetés után nagy élvezettel nézte, amint a cseperedő fiúk a kocsmában valósággal kinyalják a megüresedett pálinkás poharakat.

Ebben a hülye helyzetben, amelyben most vagyok, egyedül Hrabal történetei adnak némi reményt és megkönnyebbülést, mert ezek nélkül nem tudnám elképzelni sem, mit tartogathat számomra az a kicsi idő, ami még talán hátravan.
Íme, egy gyönyörű levél részlete, amit Hrabal írt barátjáról, Jaroslav Kladiva professzorról:  Jarulinek barátomnak, aki a gyászmenet élén haladt és gyászbeszédet mondott Palach sírjánál, azzal hálálta meg az Ég a Palach sírjánál mondott gyászbeszédet, hogy halálos rákbetegséget szabadított rá, ő viszont azzal védekezett az Ég ellen, hogy kiváltotta a horgászengedélyt, pedig már a Károly téri kórházban feküdt és ágyhoz szegezte a haldoklás…
Hogy ebből a történetből mi igaz és mi nem, azt nem tudhatjuk. Csak azt, hogy szép. Csak azt, hogy megnyugtató.
Amikor már nyilvánvaló, hogy nincs tovább, amikor mindennek vége, akkor ki kell váltani a horgászengedélyt!



szerda, április 04, 2018

Írás




                            

                                                                   Brueghel. Kép forrása:Wikipédia

Az írásról

Disztópikus társadalmakban minden helyzet kilátástalannak tűnik. Ilyenkor lehangoló dolgokat lehet írni, amelyekre semmi szüksége nincs az embernek, sem pedig a társadalomnak. 
Sokan öngyilkossággal kisérleteznek.Van, akinek ez sikerül, van, akinek ez se. Akinek nem sikerül, vonszolja magával a rossz hangulataít és másokat is megszomorít. Ha pedig a kedvnélküli ember kényszerűségből jó képet vág a világhoz és vidámkodik, akkor minden jó tulajdonságát elveszíti és nevetségessé válik, akire nem érdemes figyelni. Ennél szomorúbb látvány nincs. Esetleg az, ha valaki a saját humortalanságán próbál nagyokat röhögni.
Utópisztikus társadalmakban minden  jó és szép. De ilyen társadalmak csak könyvekben vannak, ezért úgy tűnik, jobb olvasni, mint írni.

péntek, március 23, 2018

Pipinyákok




Kik azok a pipinyákok?

Legalább ötven éve kutatom, kik lehetnek a pipinyákok.
Most már tudom, kik azok a pipinyákok! Ne feszítsük a húrt, megmondom:
Az előző rendszerben, ha egy idegen államfő érkezett az országba, a pipinyákok szerint nem repülővel jött, hanem ezüstös gépmadárral.
A pipinyákok valósággal utálták az egyszerű szavakat, mindent kifestettek, amit ki lehetett festeni, hogy a hatóságok kedvébe járjanak.
A mostani rendszerben, ha a törvénybírók valamit mondanak, akkor azt a valamit nem a törvénybírók mondják, hanem a taláros testület mondja. Az. A taláros testület! Így fogalmaznak a mai pipinyákok. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert azt hiszik, így elegánsabb.
Roppant elegánsak a mai pipinyákok!
Nincs az a rendszer, amelyben ne tudnák föltalálni magukat a pipinyákok…

hétfő, február 05, 2018

Ritkságok könyve



BEKAMERON

Sokféle kacatot gyűjtöttem eddig, köztük értékes bankjegyeket is. Innen tudom, hogy a hibásan nyomott bankjegyek értékesebbek a helyesen nyomott bankjegyeknél, mert a hibásak ritkaságoknak számítanak… Most látom a MEK-ben, hogy nekem milyen ritka, értékes könyvem van, mert a tartalomjegyzéke nincs megszámozva. Valamiben csak ki kell tűnnie egy könyvnek, tárgyában, stílusában, megfogalmazásában. De ha erre írója nem képes, akkor legalább tévedjen a számozásban!

A BEKAMERON erre a nagy, piros címre kattintva lesz olvasható, teljes terjedelmében. Csak a címlapot kell megcélozni, s ott lesz a szöveg.
Mindezt azoknak jezem, akiknek a könyvből egy valóságos példányt nem tudtam adni, mert nem maradt belőle. 




csütörtök, november 30, 2017

Mindenki legyen akadémikus


          Kezdetben vala a Szempont!




Maholnap az lesz a legnagyobb szégyen, ha valaki nem akadémikusnak születik, hanem csak úgy, egyszerűen, mint általában az ember: véresen, mocskosan, sírva.
Gondolom azért, mert ez az új divat, mely valahol fönt, bizonyos szempontok szerint meg van írva. 
Ennyi babért és koszorút emberi főkre hatalom még nem font. 
És nem igaz, hogy kezdetben vala az Ige. Ez már nem igaz. 
Kezdetben nem volt semmi. 
Csak a Szempont.




csütörtök, szeptember 07, 2017

Scribe


Romanovok rokonai

Tegnap egy könyvet találtam az otthoni nagy összevisszaságban, lapozgatom, s hát kiderül, hogy ez volt az én százhatodik szerzett, vagy vásárolt könyvem. Címe: Le verre d'eau.
A francia Scribe írta, s én lefordítottam franciából magyarra 1952-ben, talán azért, mert megtetszett a címe, Egy pohár víz. Jól emlékszem a lefordított lapokra, a füzetre, ami ott volt az iskolai fiókomban egy év múlva is, örökösen
javítgattam valamit rajta.
Egy napon, 1953 március 5-én, ezt a füzetet félre kellett tennem, mert bejött az osztályba az igazgató, s mondta, hogy Sztálin meghalt, ma tanítás nem lesz, csak gyász és aggodalom. Ha pedig sírni akar valaki, hát sírhat bátran, de kint, a folyosón, ahol az a kis Sztálin-szobor is van, a gyász és aggodalom marad az osztályban, legyetek csöndben, majd meglátjuk, mit hoz az idő…
Maradtam hát az osztályteremben, s a történelmet tanulmányoztam. A történelemből pedig ezt vettem ki: "Külpolitikáját tekintve Sztálin a Szovjetunió nemzetközi elismertségét tartotta legfontosabbnak, a valóságban azonban több nagyhatalommal (például Nagy-Britannia) megromlott a kapcsolata. (A jó benyomások miatt nevezték ki még 1918-ban külügyi népbiztosnak a Romanovok rokonát, Georgíj Csicserint, aki a forradalom előtt is a külügyben dolgozott."
Egyszer, amikor Szabó Gyula épp a Gondos atyafiság-című regényét írta Rugonfalván elhúzódva, megkérdeztem tőle, te, Gyula, te is a rokonokkal, az atyafisággal hadakozol? Tudod te azt, hogy a nagy orosz forradalom után Sztálin egy cári , külügyi embert nevezett ki népbiztosnak? Azt felelte, nem tudott erről, de olvasta Móricz Zsigmond Rokonok- című könyvét, s a világirodalom is tele van rokoni kapcsolatokkal, nem is beszélve az antikvitás íróiról és politikájáról. Ez így volt mindég és így lesz ezután is: a hatalmon lévők egy pohár vízben megfojtanák legközelebbi rokonaikat, ha úgy adódik.
Mindez most arról jutott eszembe, hogy azt az Egy pohár vízet Sztálin halála verte ki a kezemből, elő sem vettem tegnapig, akkor is csak véletlenül. Kár. Nem azért kár, mert nekem nem voltak soha Romanovjaim, hanem azért, mert fogytán az életem, s nem szántam időt olyan fenséges dolgokra, amelyek vidámsággal töltötték volna fel az életem.




hétfő, március 20, 2017

Szépréti



Lillácska pedig szépen lehajtja fejecskéjét

(Emlékezés Szépréti Lillára. Sok évig munkatársak voltunk.)




Lilla legszebb könyve
Egy napon jön Zsiga, jön vidáman, mosolyogva, megáll a szerkesztőség ajtajában, s a mutatóujját végig húzza az orra alatt, úgy, mintha a bajuszát igazítaná meg. Pedig Zsigának nincs bajusza. Zsigának csak felülről kiadott feladatai vannak, azokat hordozza egyik irodából a másikba.
– Zavarom, Lillácska, ha néhány percre megállok az asztala előtt, s röviden fölvázolom a legújabb direktívákat?
– Dehogy zavar, Zsiga, engem a jó modorú férfiak soha nem zavartak, vázolja csak föl azokat a vadonatúj direktívákat, ezekhez mi már hozzá vagyunk szokva…

– Az a helyzet, hogy kevés a nő, Lillácska.
– Hol kevés Zsiga? Tele van nővel ez a város, egyik különb a másiknál.
– A vezetésben kevés a nő, Lillácska, a vezetésben! Ezt ott fönt megállapították és le is szögezték a fejesek, most már rajtunk a sor, hogy változtassunk rajta.
– Hová akar kilyukadni Zsiga?
– Én oda, hogy holnaptól maga lesz a titkár, Lillácska!
– Én, Zsiga? Én, aki életemben egy gyűlés jegyzőkönyvét sem tudtam vezetni, mert nem bíztak abban, hogy föl tudom jegyezni a történteket? Én, Zsiga? Hát mi magát jó modorú férfinek tekintettük mindég, aki figyelemmel volt arra, hogy ki mihez ért, s aszerint szabta ki a direktívákat! Épp most nincs figyelemmel reám? Pedig jól tudja, mi foglalkoztat engem egyedül. A várak, Zsiga, az omladozó várak foglalkoztatnak, könyvet is írtam róluk, jól tudja. Amikor meglátok egy omladozó várat, amelynek ablakain belátni sem lehet, mert benőtte őket a gaz, szakad meg a szívem. Most legyek titkár? Most hajtsam a fejem a nyaktiló alá, mint Marie Antoinette királynő a Concorde téren? Hát maga nem tudja, hogy kiment a divatból a nyaktiló, a guillotine rég  be van tiltva ?
Nem, Zsiga, ezt nem teheti meg velem!

– Lillácska pedig szépen lehajtja fejecskéjét, de nem azért, mert én mondom, hanem azért, mert a direktívák írják elő, és maga jól tudja, milyenek a direktívák. Szigorúak, Lillácska, nagyon szigorúak! De maga ne törődjék a direktívák szigorúságával, mert az év végi titkári beszámolókat én írom meg maga helyett, semmit nem kell Lillácskának csinálnia, csak éppen kanyarítsa oda a nevét a papír aljára. Ha akarja, én is aláírhatom, ne fáradjon, drága Lillácska, most pedig szépen hajtsa le a fejecskéjét a nyaktiló alá, mert az a bizonyos guillotine valamilyen formában az idők végezetéig megmarad, soha nem megy ki a divatból…

(Ez az aprócska írás a minap megjelent könyvemben olvasható, amelynek címe Bekameron)


vasárnap, március 19, 2017

Karinthy



             Donáth Nagy György felvétele        


EPEPE
(Legújabb könyvem bemutatójáról)

A hetvenes évek elején találkát beszéltünk meg Karinthy Ferenccel a budapesti Hungária kávézóban. Cini, (ahogyan őt ismerősei becézték) már ott ült egy asztalnál. Megálltam előtte, s mondtam, megjöttem…Bemutatkoztunk, amire azt mondta, jól van, most akkor két Ferenc ül egy asztalnál. Erre azt feleltem, még mindig jobb, mint ha egy Ferenc sem ülhetne, annyira kifogynának ebből a városból a Ferencek! – Válaszod szellemes, – mondta Cini, majd azzal folytatta, hogy egy óra múlva több szellemességre lesz szükségünk, mert nem vallhatunk szégyent a csepeli munkások előtt. Kérdem, hát mi történt Csepelen? Erre azt mondja, ott semmi nem történt még, de ha mi oda megérkezünk, biztosan történik valami. Látod ezt a szép, vastag könyvet? Mondom, látom, de olvasni nem olvastam még. Na, ezt a könyvet kell nekem bemutatnom a csepeli munkásoknak, mert ott író-olvasó találkozó van meghirdetve. És ez a könyv nem jó. Még a címe sem jó! Mert mit jelent az a cím, hogy EPEPE? Semmit nem jelent. És nekem erről kell beszélnem. Te hoztál magaddal valamit, ami jobb, mint az én könyvem? Mondom erre, persze, hogy hoztam. De nem biztos, hogy az enyém jobb, mint a tied. Verebeket hoztam magammal. Hivatalos helyre el sem indulok verebek nélkül. És kivettem a kabátom zsebéből az egyetlen könyvemet, melynek az a címe, hogy Városi veréb. – Jaj, ez jó! Nagyon jó, legalább van a címében is valami szokatlan, valami furcsa és majdnem érthető…
Kérdem Cinitől, mondd, miért nem jó a te könyved, az Epepe? Azt feleli, azért nem jó az Epepe, mert abban csak egy ismeretlen nyelvről van szó, az is csak nyelvészkedés. És azért sem jó az Epepe, mert van benne kupleráj, ami nem való egy könyvbe. A te verebes könyvedben van kupleráj? Mert ha van, azt onnan ki kell hagyni!
Mondom, ha úgy vesszük, nincs, ha másképpen vesszük, akkor van benne kupleráj is.
– Ezt hogy értsem? Van, vagy nincs?
– Ha a sorokat nézzük akkor nincs benne kupleráj, de ha az életet, vagy a világot nézzük, akkor az egész könyv tele van kuplerájjal.– feleltem talányosan, de Cininek jól vágott az esze, azt mondta, akkor rendben van minden, indulhatunk Csepelre.

A marosvásárhelyi várban működik Kedei Zoltán festő barátunk korszerű, családias hangulatú műterme, ide hívtak meg engem a napokban, hogy legújabb könyvemet bemutassam. Ahogy megérkeztünk a vár kapujába, eszembe jutott Karinthy Ferenc könyve, az Epepe.  Arra gondoltam ebből baj lesz, mert az én könyvem címe sem jelent semmit. Mert milyen cím az, hogy Bekameron? Semmilyen. Szokatlannak szokatlan, furcsának furcsa, ráadásul érthetetlen. Ha Dekameron lenne a címe, azzal sem mennék semmire, mert olyan már van, sőt, „nagyon van” már a világirodalomban. És különben is, milyen könyv az, amelynek már a címét is meg kell magyarázni?
Az Epepe rossz könyv – a szerzője szerint,–  pedig még kupleráj is van benne, az enyémben egy apró, egyszemélyes kupleráj sincs, hogyan állok majd az olvasók elébe?  

A könyvbemutató azzal a ravaszságommal kezdődött, hogy a Bekameron mellé kitettem az asztalra még két másik olyan könyvemet, amelyek néhány évvel ezelőtt jelentek meg. Arra gondoltam, ha a Bekameron az Epepe sorsára jutna, s nem kérne senki autogramot rá, akkor ott van a másik kettő, hátha azok sikeresebbek lesznek. De nem így történt! A másik kettő nem kellett senkinek!
Ebből azt a tanulságot vettem ki, hogy jól teszi az író, ha olyan könyvet ír, amelynek első ránézésre nincs semmi értelme.

     



Karinthy Ferenc

EPEPE



                                 EPEPE

Donáth Nagy György felvétele














           (Legújabb könyvem bemutatójáról)

A hetvenes évek elején találkát beszéltünk meg Karinthy Ferenccel a budapesti Hungária kávézóban. Cini, (ahogyan őt ismerősei becézték) már ott ült egy asztalnál. Megálltam előtte, s mondtam, megjöttem…Bemutatkoztunk, amire azt mondta, jól van, most akkor két Ferenc ül egy asztalnál. Erre azt feleltem, még mindig jobb, mint ha egy Ferenc sem ülhetne, annyira kifogynának ebből a városból a Ferencek! – Válaszod szellemes, – mondta Cini, majd azzal folytatta, hogy egy óra múlva több szellemességre lesz szükségünk, mert nem vallhatunk szégyent a csepeli munkások előtt. Kérdem, hát mi történt Csepelen? Erre azt mondja, ott semmi nem történt még, de ha mi oda megérkezünk, biztosan történik valami. Látod ezt a szép, vastag könyvet? Mondom, látom, de olvasni nem olvastam még. Na, ezt a könyvet kell nekem bemutatnom a csepeli munkásoknak, mert ott író-olvasó találkozó van meghirdetve. És ez a könyv nem jó. Még a címe sem jó! Mert mit jelent az a cím, hogy EPEPE? Semmit nem jelent. És nekem erről kell beszélnem. Te hoztál magaddal valamit, ami jobb, mint az én könyvem? Mondom erre, persze, hogy hoztam. De nem biztos, hogy az enyém jobb, mint a tied. Verebeket hoztam magammal. Hivatalos helyre el sem indulok verebek nélkül. És kivettem a kabátom zsebéből az egyetlen könyvemet, melynek az a címe, hogy Városi veréb. – Jaj, ez jó! Nagyon jó, legalább van a címében is valami szokatlan, valami furcsa és majdnem érthető…
Kérdem Cinitől, mondd, miért nem jó a te könyved, az Epepe? Azt feleli, azért nem jó az Epepe, mert abban csak egy ismeretlen nyelvről van szó, az is csak nyelvészkedés. És azért sem jó az Epepe, mert van benne kupleráj, ami nem való egy könyvbe. A te verebes könyvedben van kupleráj? Mert ha van, azt onnan ki kell hagyni!
Mondom, ha úgy vesszük, nincs, ha másképpen vesszük, akkor van benne kupleráj is.
– Ezt hogy értsem? Van, vagy nincs?
– Ha a sorokat nézzük akkor nincs benne kupleráj, de ha az életet, vagy a világot nézzük, akkor az egész könyv tele van kuplerájjal.– feleltem talányosan, de Cininek jól vágott az esze, azt mondta, akkor rendben van minden, indulhatunk Csepelre.
A marosvásárhelyi várban működik Kedei Zoltán festő barátunk korszerű, családias hangulatú műterme, ide hívtak meg engem a napokban, hogy legújabb könyvemet bemutassam. Ahogy megérkeztünk a vár kapujába, eszembe jutott Karinthy Ferenc könyve, az Epepe. Arra gondoltam ebből baj lesz, mert az én könyvem címe sem jelent semmit. Mert milyen cím az, hogy Bekameron? Semmilyen. Szokatlannak szokatlan, furcsának furcsa, ráadásul érthetetlen. Ha Dekameron lenne a címe, azzal sem mennék semmire, mert olyan már van, sőt, „nagyon van” már a világirodalomban. És különben is, milyen könyv az, amelynek már a címét is meg kell magyarázni?
Az Epepe rossz könyv – a szerzője szerint,– pedig még kupleráj is van benne, az enyémben egy apró, egyszemélyes kupleráj sincs, hogyan állok majd az olvasók elébe?
A könyvbemutató azzal a ravaszságommal kezdődött, hogy a Bekameron mellé kitettem az asztalra még két másik olyan könyvemet, amelyek néhány évvel ezelőtt jelentek meg. Arra gondoltam, ha a Bekameron az Epepe sorsára jutna, s nem kérne senki autogramot rá, akkor ott van a másik kettő, hátha azok sikeresebbek lesznek. De nem így történt! A másik kettő nem kellett senkinek!
Ebből azt a tanulságot vettem ki, hogy jól teszi az író, ha olyan könyvet ír, amelynek első ránézésre nincs semmi értelme.