Szerencse

Fotó: Pannoca.freeblog.hu

Négylevelű lóhere

Van nékem egy félig-meddig barátom, Sötétfalvi Nyeremec Tihamér. Ezt a nem fényes, de érdekes nevet én adtam neki ajándékul, azt remélve, hogy ezzel kihúzom őt a mindennapok szürkeségéből. Ez a szegény Tihamér ugyanis a mindennapok szürkeségében élt eddig, az ő eredeti, ugyancsak szürke, semmitmondó, megjegyezhetetlen nevével. Pedig szorgalmas, jóravaló ember  ez a Tihamér. Kipróbált minden módszert, amivel az ember ha csak egy fél arasszal is, de előrébb juthat ebben a szeszélyes, kiszámíthatatlan életben.

Árult például sorsjegyet, azt hangoztatva, hogy csak az nyer, aki játszik, bízni kell a szerencsében. És hogy ne csak hirdesse a szerencsében való bizodalmát, kipróbálta maga is, megvett egy rakás sorsjegyet. Nem nyert.

Sötét napokra virradt minden hajnalon, de nem vett erőt rajta a csüggedés. Elszegődött intézőnek egy turista irodába, melynek kirakatában kecses repülők szelték keresztül-kasul a kék eget. Ott ismertem meg Sötétfalvi Nyeremec Tihamért, a kirakat előtt, épp jacht-kirándulásra ösztökélt valakit, nekem pedig magát a jachtot ajánlotta, mondván, vásároljak jachtot, mert annak az ára most suppant le egészen a sárga földig. Így mondta, a sárga földig, ez tetszett nekem legjobban. Mondtam, énnekem pontosan jachtra lenne szükségem, de egészen kicsinyre, amit hordozhatnék magammal, hogy bármerre járok nézegessem, gyönyörködjem benne, különben is ilyenre lenne pénzem. Sötétfalvi Nyeremec Tihamér gyorsan változtatott az elgondolásán, javasolta, vegyek akkor egy távoli szigetet. Magányos embernek nézek ki, jól állana nékem egy távoli sziget. Vagy menjek el Rómába, Róma is szép és látogassam meg a pápát, megúnta már az államfőket. Fölvilágosítottam Sötétfalvi Nyeremec Tihamért a magam álláspontjáról, mely szerint távoli szigeteket nem veszek, mostanában mindegyre átcsapnak rajtuk a háborgó tengerek hullámai. Rómába pedig nem megyek, mert nincs szerencsém a pápához. A múltkor is, amikor kerestem, épp elutazott valahová, kipróbálni a legújabb mobilját, különben sincs pápához illő öltözetem. Mondtam azt is, bölcs emberekre hivatkozva, hogy szerencse kell mindenhez ebben az életben.

Sötétfalvi Nyeremec Tihamérnak nem volt szerencséje se mással, se velem, lemondott a turisták meggyőzéséről és heteken át kóválygott a város elhagyatottabb utcáin, fogai közt tökmagot ropogtatva.

Hanem a város elhagyatottabb utcáin kóborolva, egy napon, költőkre jellemző, szomorkás hangulatok környékezték meg Sötétfalvi Nyemerec Tihamért. Fejéhez kapott, s reá is csapott a feje búbjára, mint aki önmagának tesz szemrehányást és elhatározta, felcsap költőnek, miért ne csapna föl, ha már a szomorkás hangulatok megkörnyékezték. Gyönyörű szavakat illesztett egymás mellé, olyanokat, mint holdvilág, illat, homály, mama, elmúlás, szerelem, barka, pirkadás, jövő, remény. Amikor látta, hogy jól rímelnek a szavak, leírta őket egy szélfútta plakát sarkára és bevitte a szerkesztőségbe. Ott azt mondta neki egy kopaszodó költő, hogy ma már nem divat érthető verseket írni. Ha költő akar lenni, akkor írjon teljességgel érthetetlen mondatokat, amelyekben üdeség van és talány.

Sötétfalvi Nyemerec Tihamér képtelen volt olyan mondatokat írni, amelyekben üdeség lett volna és talány. De a szélfútta plakátról az jutott eszébe, kipróbálja a politikát is, mert vannak emberek, akiknek sikerül fényes csúcsokra fölhágni ezen a sikamlós pályán. Valami ünnepség volt a városban, piciny zászlókat lengettek a fölvonulók, szólt a rezesbanda, gondolta, itt a jó alkalom a politizálásra. Odaállt a sor elejére és időnkint elkiáltotta magát, éljen, éljen ! Valaki rászólt a tömegből, most ne éljenezzen, nem jött el annak az ideje. Sötétfalvi Nyemerec Tihamér soha nem tudta meg, mikor van az éljenezésnek ideje, ezért a politikai pályafutásából sem lett semmi. Magányosan kóválygott tovább a város elhagyatottabb utcáin, mint azelőtt. Annyi különbséggel, hogy most már tökmagra sem jutott pénze.

Egyszer megkérdeztem tőle, hogy vagy, Tihamér ?  Sehogy sem vagyok, válaszolta szomorúan Sötétfalvi Nyeremec Tihamér. Mindenhez szerencse kell, mondta többször is ismételve Sötétfalvi Nyeremec Tihamér, nyílván a bölcsebb emberekre hivatkozva.

Mostanában Sötétfalvi Nyeremec Tihamér amikor eszébe jutok, meglátogat engem. Úgy szokott lenni, hogy jön, csönget és amikor kinyitom a kaput, csak áll és néz, nem siet bejönni. Hát nem jössz be, Tihamér, kérdem tőle, mert ha nem kérdem, ott állna és nézne, ki tudja, meddig.

Ma nem volt úgy. Sötétfalvi Nyeremec Tihamér mai megjelenésével mély benyomást tett reám, s a félig kinyitott kapura is. Kérdem tőle, mi van veled, Tihamér, hová sietsz, nyomod nekem a kaput, légy türelemmel, épp ki akarom tárni egészen. Ne vacakolj azzal a kapuval, mondta Sötétfalvi Nyeremec Tihamér, s fölmutatott egy kisded fűcsomót. Kérdem, miért mutatod nekem ezt a fűcsomót, Tihamér ? Azért, mert van benne egy négylevelű lóhere, felelte Sötétfalvi Nyeremec Tihamér. Itt találtam a kapud előtt, a rózsabokor tövében. Naponta eljársz a szerencséd mellett és nem veszed észre, tette hozzá mosolyogva, mint amiképpen a silány riportokban szokás, szóval, tette hozzá mosolyogva Sötétfalvi Nyeremec Tihamér.

Azt mondod, eljárok a szerencsém mellett, és nem veszem észre, Tihamér ?

Azt mondom, felelte röviden és határozottan Sötétfalvi Nyeremec Tihamér.

És te hiszel a négylevelű lóherében, Tihamér ?

Én már csak a négylevelű lóherében hiszek, mondta határozottan Sötétfalvi Nyeremec Tihamér.

Repedések

Pusztai Péter fotója

Repedések

Jönnek a másfajta gátszakadások, már látom, amint jönnek, nem ez a sáros, savanyú föld, nem a táj, nem a ház, a nyelvünk törik meg, csupán egy hétre, kettőre ment el egy lány Pestre, elment a Hargita tövéből, el Pestre, s hogy jött haza onnan, bizony, markánsan jött haza onnan, nagyon markánsan jött haza és elmesélte, mi történt véle Pesten, egyébként, így kezdte, egyébként jó dolga volt neki Pesten, markánsan jó dolga volt neki ott, föl is csomagolták atyásan egyébkénttel, most ősz van egyébként, de elmúlik az ősz, s a tél is egyébként, majd tavasz jön és markánsan kidugja fejét az első hóvirág, egyébként a többi tavaszi virág is kinyílik rendre és bárányok születnek, markáns bárányok, egyébként csöndesen bégetnek ezek a markáns bárányok, megjönnek talán a fecskék, ha úgy adódik, s nyárra markáns fiókák dugják ki kócos fejüket az egyébként tavalyi fészekből, markánsabb lesz a kert,  az udvar, egyébként úgy szép a kert, s az udvar, ha markánsabb, mint amilyen volt eddig, jönnek a  másfajta gátszakadások, már látom, amint jönnek, nem ez a sáros, savanyú föld, nem a táj, nem a ház, a nyelvünk törik meg, csupán egy hétre, kettőre ment el egy lány, nyomában jól kivehetők a törésvonalak, egyik vonal, az egyébként mentén húzódik, a másik a markáns mentén, ideérnek a másfajta gátszakadások repedései, sunyín közelítenek a kerítések alatt, kikerülve a lomha csigákat, araszolnak, befonnak, átszőnek, összebogoznak mindent ragadós nyelvi-nyálaikkal, hogy egymást meg ne értsük, csak azt vegyük tudomásul, ami trendi, vagyis az egyébkéntet vegyük tudomásul, valamint azt, hogy minden markáns lesz ezután egyébként, akár a tévében, a rádióban, jaj, miket mondok, a médiában, ott, a médiában, jönnek a másfajta gátszakadások, már látom, amint jönnek, lesznek markáns jobboldali és lesznek markáns baloldali egyébkéntek, jaj, nem ez a sáros, savanyú föld, nem a táj, nem a ház, a nyelvünk törik meg.  

Mélyinterjú

Pusztai Péter fotója

Lant le

(Mélyinterjú magammal)

Hogy vagy,  Frici ?

Általában, vagy speciel mostanság ?

Speciel mostanság.

Mint általában.

Szóval, szomorú vagy, Frici...

Az vagyok, szomorú.

Ez a régi kerékvágás...

Régi az út is.

És nincs kiút ?

Csak kiút van.

Az milyen út ?

Kifelé vezet.

Írsz valamit ?

Egy nagy regényt.

Mi a címe ?

Lant le.

És mekkora az a regény ?

Amekkora a címe.

Annyi, hogy Lant le ?

Annyi.

Pusztai Péter fotója

Fékezett habzású újság

Már nem tudom, mi akasztott meg eddig, hogy szó nélkül hagytam egy különös jelenséget. Azt, hogy feltalálták a fékezett habzású újságot. Pedig nem nagy találmány. Mert ugye, a fékezett habzású mosóport nagyon régen feltalálták. Majdnem egyidőben a bőségesen  habzó mosóporral. Mondjuk, egy hónappal később. Egy hónap elég volt arra, hogy reájöjjenek a fehérnépek, nem jó, ha eszeveszett módon, hirtelen hab-felhő borítja el a mosógépet, s az egész konyhát. Amint erre reájöttek, nem vásároltak bőségesen  habzó mosóport, hanem minden teketória és habozás nélkül szappant reszeltek a mosnivaló ruhák tetejére. De a boltosok is elcsodálkoztak, látván, hogy nincs keletje a bőségesen habzó mosópornak.

Okos fők ekkor találták föl a fékezett habzású mosóport. Aminek aztán kisebb lett a habja, de annál nagyobb a keletje.

Okos szerkesztők, most ravasz módon tanultak a mosóporos találmánytól. Olyan újságot szerkesztenek, amelyből a hírek nem futnak ki meggondolatlanul, frissen és lobogva a nagyvilágba. Várnak még egy-két napot. A pénteki hírek meg sem jelennek hétfőig. A gyámoltalan lelkületű olvasó azt mondja, jól van ez így, hét végén legalább nyugodtan tud pihenni, ráér hétfőn is fölháborodni a világban történt eseményeken. A még gyámoltalanabb lelkületű olvasó egyenesen a postásra fogja, ha csak hétfőn olvashatja a pénteki híreket. Így is köszönti a postást minden hétfőn : -Na, el tetszett hozni a pénteki híreket ? Harag nincs. Ilyen a posta, ilyenek az utak, a szállítás és a körülmények.  

A bökkenő ott van, hogy ma már egyre több  háznál pötyögtetik a laptopot. Mert azon úgy rohannak a hírek, mint a villám. És ott vannak az újságok a világhálón. Még meg sem jelenik a papír- újság, s már el  lehet olvasni az elektronikus kiadást. Ezt a nagy lehetőséget fennen hírdeti minden valamirevaló újság.

De csak hírdeti ! Mert a ravasz szerkesztők vigyáznak arra, ne lehessen olyan melegen elolvasni az elektronikus kiadást. Egy két oldalt bele tesznek ugyan, főleg azt, hogy kik szerkesztik, merre megy a valuta árfolyama, de ennyi. A pénteki híreket, az apróhírdetést csak vegye meg az olvasó hétfőn, a papír-újsággal együtt. Abból jön a pénz.

Ezt nevezem én fékezett habzású újságnak, amit a szerkesztők nyílván a mosóportól tanultak el.

Nagy jövőt nem lehet jósolni ennek a fékezett habzású újságnak. Egyszerűen azért, mert kilátszik belőle a szándék: fékezni próbálják a világhálót. Márpedig a világháló nem mosópor. Eljön az idő, amikor nem válik be a fékezett habzás.