Kérdések

Wikipédia

Ideges levelek

Cseke Gáborhoz

Bármelyik mai újságot nyitom ki, azt látom, sokan a szavak jelentését sem értik. Vagy ha értik, nem akarják érteni. Mindenki üzen mindenkinek.

A választók például azt üzenik a vezetőiknek, hogy menjenek szépen  haza, úgy, ahogyan vannak, mert nem alkalmasak a vezetésre. Ebből a vezetők azt veszik ki, ami nincs benne a követelésben. Azt válaszolják, megértették a választók üzenetét. Épp ezért egy kicsit lemondanak, de nem egészen. Lemondás helyett inkább megértik az üzenetet. Akkor is, ha a választók egyáltalán nem ezt üzenték. 

Aztán itt vannak ezek a cikkírók, akik a simább és lagymatagabb módszert választják, azt, hogy kérdeznek valamit, (ez az interjú). "Mi a véleménye a mostani állapotokról, miután..."satöbbi. Erre az a válasz, hogy ez egy jó kérdés. 

A kérdező roppant illedelmes, a világért sem mondaná, hogy tekintsünk el attól, jó-e a kérdés, vagy nem jó, szíveskedjék arról beszélni, amit kérdeztem, mert arra lennék kíváncsi. A megkérdezett erre csak szöszmötöl a szavakkal, olyanokat mond, hogy egészében véve még nem lehet érdemben válaszolni a föltett kérdésre, rengeteg meggondolni való részlet még ismeretlen. Csak annyi bizonyos, hogy semmi sem biztos, ameddig valamilyen határozat nem születik.

Megjelenik az interjú, belőle nem derül ki semmi.

De itt egy másik fogalmazási csalafintaság, amit valószínűleg a földrajzból vettek át: azt írják; valamilyen ideológia mentén eljutunk valahová. Minek a mentén jutunk el valahová? Nem a Szamos, vagy a Maros mentén ballagva, vagy autózva, hanem valahogyan. Tehát jelzéseket keresve, bizonytalanul, botladozva. 

Maholnap semmi nincs valahol , hanem valaminek a mentén van. És hogy el ne felejtsem, úgy van minden valaminek a mentén, hogy ott van mellette az egyébként. Mert sem írni, sem beszélni nem divat már egyébként nélkül. 

Egyébként erről már értekezett egy nyelvész, de foganatja nem lett annak az értekezésnek. Csak annyi, hogy megjegyezték, túlzásba viszi a nyelvészkedést, a nyelv naponta változik, átalakul, mozgásban van, fejlődik. Rendben. Mint minden, a nyelv is változik, átalakul, mozgásban van. De ezzel mindig fejlődik is? Na, ez is egy jó kérdés..

.

Tolsztoj

Fotó:Wikipédia

Ideges levelek

Bölöni Domokoshoz

Nincs abban új, ha azt mondom, sem élni, sem meghalni nem érdemes. Akkor most mi a tennivaló? Mert valamit tenni kell, hogy legalább ne szenvedjen az ember!

Az orvosi hivatás alapja eleddig az volt, hogy minden eszközzel meg kell szüntetni a beteg fájdalmait. Ma már nem ez a legfontosabb cél. Inkább az a cél, hogy a szenvedők fájdalmaiból lehetőleg jól megéljenek az orvosok, bár ezt kevesen vallanák be. Ezért, ha csak módjukban van az orvosoknak, azzal törődnek, hogy akik nem szenvednek fájdalmaktól, jobban érezzék magukat a világban, mint ahogyan eddig érezték. Kiplasztikáznak akármit, csak azért, hogy másként éljünk, mint ahogy élünk. Fáj valamid? Nem számít, vegyél be pirulát, majd elmúlik! És mennek tovább, sietnek, sok a dolguk.

Ami alapvető,– vagyis a fájdalom maga–mint állapot, kikerülhetetlen, és úgy van jól, hogy szenvedjünk. Ezzel a nemtörődömséggel el is veszett az orvosi tudomány. Úgy veszett el, hogy észre sem veszi. Csak a szenvedők veszik észre, többé nincs támaszuk, nincs megoldás a fájdalmaikra, holott azt hitték, hogy van.

Néha elnézem magam, mit várok még az élettől. Ilyenkor az szomorít el, hogy semmit sem várhatok. Ilyenkor menekülök. Mindentől. Csupa fölösleges dolgokkal foglalkozom, hogy ne nyomasszon a múló idő. Hogy eltereljem  figyelmemet a valódi kérdésektől.

De vajon, vannak-e valódi kérdések? És ha vannak, hogyan lehet megkülönböztetni a valódi kérdéseket a fölösleges kérdésektől? Mert minden csupa kérdés.

Amire van válasz, az már nem kérdés.

Emberhez méltó például a felelősség. Meg kell felelni valaminek. Jól van, próbálok megfelelni.

Emberhez méltó a munka. Meg kell dolgozni mindenért. Jól van, dolgozom.

És ha megnézem, mire jutottam a felelősséggel, a munkával, azt látom, hogy semmire nem jutottam. És nem is jutok már semmire, mert közben telik az idő. Eltelik. Elmúlik. Csak a kérdések nem múlnak el.

A mai nap kérdése számomra Tolsztoj halálának titokzatos körülményei, amiket teljes bizonyossággal eddig még senkinek nem sikerült megfejteni. Csak annyi bizonyos, hogy egy ilyen borongós novemberi napon elment hazulról,

–meghalni.

Furcsa tákolmány az ember…